2011. augusztus

A „Tervezhető jövő az energiapolitikában - Svájci-magyar érdekvédelmi tapasztalatcsere az európai energiapolitika és foglalkoztatáspolitikai változások összefüggésében” TPPA/2011/03/11 azonosítószámú projekt keretein belül 2011. augusztus 15-18. között a BDSZ megtartotta első szakmai találkozóját a svájci elektromosenergia-ipari szakszervezettel, VPE-vel közösen Zürichben.

A magyar delegáció tagjai voltak: Rabi Ferenc, elnök, Csanádi József, alelnök, Lisztmayer János, elnökségi tag, Takács Károly, Oroszlány polgármestere, dr. Rácz József, szakértő és Potápi Rita.

A szakmai találkozó nemcsak a projekt lebonyolításával kapcsolatos ügyeket, hanem mindkét ország általános gazdasági, jogi illetve energiapolitikai és szociális partnerség kérdéseit vitatta meg. A program keretében a delegáció szakmai látogatást tett a beznau-i atomerőműben, ahol a vállalatvezetés képviselője a jelenlegi atomenergiai politikáját és annak jövőjét mutatta be. Ezt az erőmű, majd a cég interaktív látogató központjának Axporama meglátogatása követte. Külön köszönetet mondunk svájci partnerünknek, a VPE-nek és ezen belül is elnökének dr. Bernd Friegnek és kollégáinak, akik szakmai tudásukkal és precíz szervezésükkel egy színvonalas együttműködés első lépését tették lehetővé.

Német nyelven a VPE hírlevelében rövid cikk